Hirvizék

Akit szeret az Isten, azt megfenyíti. Hát, akkor minket most nagyon szerethet, mert a nehézségek csak gyűlnek a nyakunkon. De nem baj, kiállunk a viharban az árbóc tetejére, mint Dan Taylor a Forest Gump-ban, csak nem ordítozunk Istennek, hogy "idesújts!" – és nem mellesleg a lábunk is megvan még. Az Úr bátorító Igeversekkel egyébként mindig elhalmoz minket, s most sem késlekedett.  

"Fiam, ne vesd meg az Úr nevelő fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet,  mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostorozza minden fiát, akit magához fogad"

"Neveltetésetek érdekében szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? Ha kimaradtatok a fenyítésből, amelyben mindenki részesült, akkor fattyak vagytok és nem fiak! Ezenkívül ha a testi apáink megfenyítettek minket, és tiszteltük őket, vajon nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk. A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg! Feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert e nélkül senki sem fogja meglátni Istent." (Zsid. 12, 11-16 vagy valahol errefelé)