Hirvizék

Személyes tapasztalataim is vannak a kegyelmekkel kapcsolatban s most megosztom őket, hogy lássátok csoda avagy kegyelem, még a nehéz körülmények között is akad, s ez engem nagyon nagy örömmel tölt el.

Akik követik a blogot, azok tudják, hogy jelenleg lakás gondjaink vannak, ami így a tél előtt nem sokkal annyira nem megnyugtató. Mégis rengeteg kegyelemben van részünk

Lakásunkból váratlanul kellett elköltöznünk, több időt számítottunk előző albérletünkben eltölteni, de így alakult, ez van. Lakást találni lehet minden bokorban. De jó albérletet, ami megfizethető is, azt nagyon nehéz. Mi mégis nagyon gyorsan találtunk egy megfelelő méretű és árú otthont. Már önmagában ez is nagy kegyelem volt. Amíg kerestünk, az alatt a rövid idő alatt, érkezett nagylelkű felajánlás ideiglenes ingyenszállásról, családi házban. Ha az Úr kegyelmet ad, akkor bőven ad. Nagyon megtisztelő volt felajánlást kapni attól, akitől kaptuk, de nem akartunk visszaélni a jóságával, ráadásul szerettünk volna hosszútávra berendezkedni. Mikor megleltük a megfelelőnek tűnő lakást szembesültönk a költözködés problémájával. Aki már csinált ilyet, az tudja, hogy ha az ember nem rendelkezik megfelelő méretű járművel igen költséges tud lenni az elmozdulás. Nekünk csak egy darab, igen jó állapotú kerékpárunk van.Viszont akármilyen jó is, azon mégis csak nehéz lett volna megoldani a hurcolkodást sok-sok kilométerrel arrébb. Segítséget kertünk, de a segítségnek közbe jött valami és a költözés számított napján lemondta a dolgot. Mi ott álltunk egy üres lakásban, aminek a közepén dobozokban és zsákokban voltak eddigi szerény életünk tartozékai, a számlákat elintéztük, a lakbért előre kifizettük, útra készen álltunk. Csak autónk nem volt. Elhatároztuk, hogy így nem maradhatunk, ezért fuvarost hívtunk, szűkös kereteinkre való tekintettel, csak egy autót, mindenféle brigád és segéderő nélkül. Aznap tudtunk szólni néhány helyen, hogy költözünk, amikor az autó jött. Visszajeleztek ugyan ketten - hárman, hogy talán valamikor el tudnak ugrani segíteni pakolni, de biztosat nem igazán tudtak mondani. Mikor hazaértem, hogy várjam a költöztetőt, nem volt otthon senki. Kicsit elcsüggedtem, mert akik igérték, félórával korábbra igérték magukat, mint ahogy a költöztető jött, s az autó már kint állt a ház előtt, amikor még sehol senki nem volt. Férjem is késett, így egyedül maradtam a tengernyi cuccal és az órabérben dolgozó fuvarossal. Épp csüggedni akartam, de az Úr előtte azt mondta, hogy bízni kell. Hát próbáltam bízni, hogy csak lesz ebből valami. Aztán megjelent egy ember. Nagyon megörültem mikor az egyik ajánlkozó ismerőst megláttam. Hát mégis csak jó az Úr, és küld nekünk segítséget. Alig kezdtünk pakolni érkezett még két ismerős, aztán három, végül a férjem is befutott. Addig-addig még hirtelen nyolc fős "brigád" hordta a dobozainkat a kocsihoz. Negyedóra alatt kipakoltuk az egész házat. Rettentő ideges voltam, egy költözés azért komoly stresszel jár, így nem is vettem észre mekkora kegyelem van ebben. Pedig van. Nagyon hálás vagyok most már az Úrnak azért, hogy ilyen barátokkal vesz minket körül

.